Skip to Content

Nokia navigáció ? avagy sírhatok a válladon?

Körül belül 2-3 éve jelentek meg az olyan mobiltelefonok Magyarországon, amikben már volt GPS navigáció. Természetesen a finn Nokia sem akart kimaradni a jóból, így saját fejlesztésbe kezdett, és megjelent a navigátor sorozat

Én is elérkezettnek láttam az időt, hogy telefont cseréljek. Mivel megalomán és sznob is vagyok :), a Nokia N95 jó választásnak tűnt. GPS, Bluetooth, WiFi, 5MP kamera, minden, ami szem-szájnak ingere. Így hát vettem egyet. Most nem részletezem az N95-ös erényeit és hátrányait (mindkettőből van bőven), szorítkozzunk a navigációra.



Nokia Maps


Nokia Maps



A Nokia telefonokban egy Nokia Maps nevű program csoda hivatott ellátni a navigációt. Ebben segíti a beépített GPS antenna, online helymeghatározás, és Bluetoothon keresztül még egy GPS vevő a rendelkezünk ilyennel.
Mikor kisétáltam a plázából, persze azonnal nyomtam rá a Maps ikonra, hiszen az újdonság varázsának senki nem tud ellenállni. Kedvesen üdvözölve lettem, aránylag rövid idő alatt fel is állt a program. Ez után közölte velem, hogy legyek szíves telepíteni egy térképet ha használni szeretném a programot. Csalódottan csúsztattam vissza a zsebembe a telefont, sebaj majd otthon?



Nokia N95



A gép elé vetve magam gyorsan telepítettem a már jól ismert Nokia PC Suite programot, majd, az akkor még kiegészítőként telepíthető Nokia Maps-et. Kisebb küzdelmek árán felkerült a telefonra a Magyarország térkép, valamint a Magyar hang navigáció fájljai. Mellékesen jegyzem meg, hogy a térképek és a hangos navigáció telepítése, cserélgetése a telefonon már igen egyszerű, és gyors folyamat. Saját testi épségemet nem kímélve rohantam az erkélyre és indítottam a programot.


Az első találkozás
A maps program még mindig gyorsan indult és szintén gyorsan valós képet kaptam Budapesten állva az alföldi pusztaságról. Csillogó szemmel álltam, és vártam a feltámadást, mely talán nem több mint 2-3 perc várakozás után be is következett. Műholdat találtunk!!! Budapest, IGEN, harmadik kerület, IGEN, Gyűrű utca, nem?. mi a ?.?
Hát igen. A beépített GPS vevő nem csak iszonyat lassú, de legalább hihetetlen pontatlan is. Bár minden relatív, de azért 3-400 méter pontatlanság egy SIRF III GPS antennától az évszázad vicce. Csalódottan bökdöstem a tovább a gombokat, nézzük a hang navigációt. Kezdőpont: GPS pozíció, Cél: Üllői út 177. Gyorsan és aránylag egyszerűen be lehet állítani ezeket, ez tetszett. Tervezés????. na jó, nem akarok végigpontozni ötven hatvan sort, de szintén irdatlan lassú. Végül sikerült, navigálás bekapcs. Jött e fekete leves: legyek szíves fizessek elő a Nokia hang navigációjára ha használni szeretném. ? mi a?.? Kifizettem majdnem 160 ezer forintot egy készülékre, csak hogy előfizethessek még valamire, hogy használhassam is? Úgy éreztem magam, mint az egyszeri ember, aki 22 ezer forintért vett pólót, amire az van ráírva, hogy BALEK! Szerencsére a Nokia tervezői rendkívül előrelátóak voltak. Egyszerű, szép kerekített formák, totálisan alkalmatlan arra, hogy felszaggassam vele az ereimet.
Egy szó, mint száz, a lengyelpiaci Powasonic rádiómban nem csalódtam akkorát, mint a Nokia navigációjában. Mivel én vagyok a világ legrendesebb ügyfele, úgy gondoltam új dolog, ki kell forrnia, várjunk még azzal, hogy, leírjuk ezt a fajta navigációt.


2009 év vége ? A Nokia Maps 3.0
Az első nagy csalódásból felépülve egyszer csak láttam, hogy Kijött egy Nokia Ovi Suite nevű program. Gondoltam miért ne. Lecseréltem a jó öreg PC Suite-t. Csilli-villi, pörög-forog, de tudásban majdnem ugyan az, mint az előző. De lám csak, új frissítés: Nokia Maps 3.0 IGEN!!!! Telepít, letölt, folytat, elfogad, vár, befejez, hipp-hopp már fent is van a telefonon. Telepítettem új térképet is meg hang navigációt.




Izgalommal teli félelemmel mentem ki a szabad ég alá és indítottam el az új alkalmazást. A program indulása még mindig gyors. Alföld, alföld, Budapest III. kerültet Füst Milán utca IGEN!!!!!!! 6-7 másodperc alatt már tudtam is hol vagyok. A tarkómig ért a szám mindekét oldalon úgy vigyorogtam. Vissza a gép elé, hitelkártya elő, nézzük, mennyit kell még fizetnem, hogy használhassam a telefonom egyik funkcióját:
- Folyamatos előfizetés: 1949 Ft / 30 nap
- 1 nap 480 Ft
- 30 nap 2399 Ft
- 1 év 18200 Ft
Előfizetés, megvan :(. Irány az autó, kocsikázzunk.




Asus PDA + iGO repül a kesztyűtartóba, végre nem kell két kütyüt cipelnem mindenhova. Autó indít, Maps indít, billentyűzet a leírásnak megfelelően nyitva, műhold, sehol?. oops? Vár, vár vár, sír, vár, nyugtató cigit elszív, vár, sír?. Semmi. Oké, indítsuk újra a telefont. Ez után a már jól ismert 3-4 perces várakozás után kaptunk műhold adatokat is. Mindegy, ezt még túlélem. Célállomás: Tatuin?. is lehetett volna akár, mert annyit tervezte az útvonalat. Miután a kezem remegését megfékeztem, és megnyugtattam magam azzal, hogy egy út alatt ezt is csak egyszer kell elviselni, elindultam a valódi célállomás felé, Pécs.
A program funkcióit tekintve szinte semmiben nem marad el a társaitól. Kikerülő utakat lehet beállítani, és mindent ami kell.
Úton voltam végre a Nokiámmal.


Hopp elbambultam
Mivel aránylag rutinos autós vagyok, elkezdtem megszokásból vezetni. Ekkor tűnt fel, hogy amikor a kicsi Nokiám újratervez bizony, eltelik ötven hatvan másodperc mire újra megszólal. Ha kiszámoljuk, hogy városban 50 Km / órával haladva, másodpercenként 13,88 métert teszünk meg, akkor 60 másodperc alatt 833,33 métert teszünk meg. Tehát ha elnézünk egy utcát, akkor a navigáció újratervezési sebessége miatt, vagy megállunk egy percre és megvárjuk, míg észhez tér a készülékünk, vagy haladunk tovább , és ha ismeretlen helyen vagyunk akkor ott halunk éhen, mert a GPS nem segít.


Itt a jel, hol a jel
Aki használt már egyéb GPS-t jól ismeri azt a mondatot, hogy ?A GPS vétel megszűnt!? Ez figyelmezteti az embereket arra, hogy szegény GPS nem tud kommunikálni a műholddal és ideiglenesen nem számíthatunk a segítségére. Na a Nokia Mapsban ilyen nincs. Ha vezetés közben nem meresztjük a szemünket a telefonra, és figyeljük azt a 2mm kicsi jelet a képernyő alján, hogy van e kapcsolat a műholddal, akkor sose tudjuk meg hogy megszűnt a vétel, csak megyünk egyenesen, kitartóan bízva a technikában, és csak akkor eszmélünk fel mikor az Észak Koreai határon ránk lőnek, hogy valami nem stimmel.



Hosszú autópálya út ? Mennyi van még hátra?
Na ezt sem tudjuk meg. Az autópályán haladva, már kínomban a könnyem csordult a röhögéstől, amikor a GPS közölte: ?Menj tovább egy darabig?. Kösz, nagy segítség vagy.


Sétáljunk?
Vissza a városba, inkább nem megyek sehova. Gödörnél parkolás, gondoltam sétálok egyet kiszellőztetem a fejem és mellékesen megnézem mit tud az N95 sétáló üzemmódban. Micsoda meglepetés, semmit. Beállítottam, hogy három utcával arrébb szeretnék menni valahova. A terv gyorsan megvolt, hiszen csak kb 400 métert kellett terveznie, de azt hogy éppen hol vagyok, és merre megyek, sose tudtam meg. Az egyik pillanatban ezen az utcán álltam, a másikban egy másikon. Mentem észak felé, aztán hirtelen dél felé. Meg mindenfelé. Pörögtem forogtam, feladtam.


Az alternatívák
- Bluetoothon külső GPS vevőt csatlakoztatva gyorsan kapunk jelet, és stabilan meg is marad, valamit a pontossága is jó lesz hirtelen a készüléknek. Kár hogy ez ismét plusz pénz, plusz kütyü, és a Nokia Maps sutaságán nem segít
- Használjunk másik programot. Felejtsük el a Nokia Maps borzalmait. A Nokia szerint ne tegyünk így. Ugyanis a telefonba épített GPS vevőt csak a Nokia saját szoftvere látja, semmi más. Persze, mint mindent ezt is meglehet hekkelni. De ugye innentől kezdve nem jogtiszta, és csúnya rossz emberek vagyunk. Meghekkeltük, rátettünk másik programot. A belső GPS vevő továbbra is használhatatlan. Külső vevő csatlakoztatva. Stabil jel, jó program, már már mennyei, de sajnos ezek sem tudnak segíteni azon hogy egy egy újratervezés ne vegyen perceket igénybe. Lássuk be, vagy a Symbian, vagy az N95, de valami kevés ehhez a funkcióhoz. Nincs kiút.


Összegzés
A Nokia GPS navigáció szerintem egyelőre még mindig csak parasztvakítás. Totálisan használhatatlan! Egy sima PDA internettel és Google maps-el hasznosabb, és jóval gyorsabb.